2014. március 5., szerda

Woody Allen idézetek

Holo Aura Gyógyítás




Nem mintha félnék meghalni. Csak nem akarok ott lenni, amikor bekövetkezik.

Amikor még kisebb gyerek voltam, le akartak fényképezni, és egy reklámot csinálni fogamzásgátló tabletta propagálására. Úgyhogy volt egypár élményem.

Amikor születtem az orvos kijött a váróterembe, és így szólt apámhoz: Amit tudtunk, mindent megtettünk, de mégis kinyomta magát.

Mondtam az orvosnak, hogy engem mindenki utál. Azt mondta, ne legyek nevetséges, még nem is találkoztam mindenkivel.

A feleségem a szexuális kapcsolatunkat havi egy alkalomra redukálta. Viszont két másik fickóról is tudok, akiknek nullára csökkentette.

Évekig nem szóltam a feleségemhez. Nem akartam félbeszakítani.

Amikor gyerek voltam, a szüleim sokszor költöztek. De én mindig megtaláltam őket.

A barátnőm azt mondta a múlt éjszaka az ágyban: "te perverz vagy". Azt válaszoltam: "Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól".

Még emlékszem azokra az időkre, amikor elraboltak, és az elrablóim az ujjam egy darabját küldték az apámnak. Az apám erre azt mondta, hogy több bizonyítékot akar...

Gyönyörű gyerekeim vannak. Hálistennek a feleségem megcsalt.

Az egyetlen bajom az életemmel, hogy nem valaki más vagyok.

A nagyapám amúgy igen jelentéktelen ember volt. A temetésén a halottaskocsi ment leghátul.

Érdekes arca van. Érdekes hogy ez egy arc.

Az arca olyan volt, mint Louis Armstrong hangja.

Már hetedik éve, hogy anyósom átjön karácsonykor. Idén újítunk. Beengedjük.

Részt vettem egy gyorsolvasó-tanfolyamon. A Háború és békét nem egészen 20 perc alatt olvastam el. Az oroszokról szól.

Sohasem lennék egy olyan klubnak a tagja, amelyik elfogadna engem tagjának.

Aki korán kel, az igen.

Szép dolog a szerelem egy férfi és egy nő között. Feltéve ha a megfelelő férfi és a megfelelő nő közé kerül az ember.

Szeretem ezt az aranyórát. Apám a halálos ágyán adta el nekem.

Az agyam a második legkedvesebb szervem.

A pénz jobb, mint a szegénység, már csak anyagi szempontból is.

A feleségem alapjában véve gyerekes. A múltkor is bejött a fürdoszobába és elsüllyesztette a papirhajócskáimat.

Egy bizonyos nötípus kedvel engem. Az a típus, aki legalább egyszer már felvágta az ereit. A nökre tett hatásom egyenesen arányos azzal, ahányszor már öngyilkosok akartak lenni.

Negyedórán belül el akartam venni feleségül... Fél órán belül már eszembe se jutott, hogy ellopjam a retiküljét.

Rosszabb dolgok is vannak a halálnál: aki valaha is együtt töltött egy estét egy biztosítási ügynökkel, tudja, hogy mire gondolok.

Mi vár ránk a halál után? A mennyország? A pokol? És lányok lesznek ott?

A föiskolán a metafizika órán puskáztam: belenéztem a mellettem ülö fiú lelkébe.

Vajon miért mondja minden nö, hogy csapnivaló szeretö vagyok? Hogy tudnak ilyen végleges álláspontra helyezkedni 3 perc alatt?