2014. március 1., szombat

Egyszerű színgyógyászat kezdőknek


Holo Aura Gyógyítás



Most következő kis oktatócsomagunk alkalmas arra, hogy bárki öngyógyításba kezdjen. A helyzet az, hogy ezt a technikát valós időben szedtem le, még régebben és egyből kikerült. Mindannyian részt veszünk a technika továbbfejlesztésében, ahogy a gyakorlatban elkezdjük vele a munkát. Ha valahol hiba keletkezik, azonnal hibajelzést kapunk és - ha már magasabbdimenziósok vagyunk ugye - már vissza is megyünk az időben és korrigálunk. Te ezt úgy fogod érezni, hogy mindent egyből jól csinálsz.





Induló lépések

1 Színek és csakrák
2 Színek és rezgések
3 Színek és programok

Kellékek és felszerelés

1 Fény-kapszula
2 Fénypont (mutatóujj)

Gyógyítás

1 Öngyógyítás
2 Mások gyógyítása






Színek és csakrák

Olyan kultúrákban, akik ebben felgyurmázták magukat, mondják, hogy energiaközpontjaink rezgései a fény-tartományban megfelelnek az általunk színeknek nevezett vizuális jelenséggel. Ennek a különféle világszeletekben elég komoly szubkultúrái alakultak ki. Ami itt olvasható, lehet, hogy ellentmond valahol az eddigi ismereteiddel, ám ennek oka az, hogy Te ebben az esetben csakis a saját irányszögedből tekintesz a Világra, itt pedig egy másikat látsz. A maják egészen más színeket használtak a csakrák megfelelőiként, amikor valahova máshova rezonáltak. Lehet, hogy bizonyos esetekben mi is így teszünk.

Csakráid folyamatos energiafolyamban lüktetnek. Vagyis folyamatos adatkapcsolatban vannak a külvilággal, minél több ügyed van és minél több embert ismersz, annál több ilyen szál ágazik ki belőled és vissza. Sokszor a betegségek is ilyen formában érkeznek, vagy indulnak ki belőled. Amilyen az általános állapotod, olyan állapotban van az aurád, vagyi a csakráid működése ezekre az értékekre van beállítva. Aztán hogy ezt ki és miért állította be így, az kiderül, ha ezeket a beállításokat felülvizsgáljuk és újrakalibráljuk.

A csakráidra az előző életeidből hozott karmák, a jelen életedben élt eredményeid és a játéktéren zajló mindenféle folyamatok hatnak egészen az univerzálistól az egyéni szintekig. Amire ez a típusú gyógyítás szól, az elsősorban a karmákra és a mindenféle folyamatokra terjed ki, a jelen életedet csak takarítsd Te!

A csakráid tisztítása csak elsőre hangzik lazának, jómagam frontális autóbalesetet szenvedtem egy ilyen csakratisztító meditáció után, igaz az csak egy laza babiloniai meditáció volt és úgy látszik kicsit erősen indított. Hogy úgy mondjam elég lazán értelmezte a dramaturgiát, bár utólag érthető minden, ami történt. Mivel azóta sokat fejlődtünk, sok ilyen dolog már elkerülhető. Tehát ha hirtelen szabadulsz meg sok energiaszáltól, akkor az ellenhatás is lehet hirtelen és az a külvilágban akár azonnal is megtapasztalató.

Ha csakrákkal dolgozunk, közben óhatatlan, hogy a színeket is hozzárendeljük. Ilyen vonatkozásban az 1. csakra a vörös, a 2. a narancs, a 3. a sárga, a 4. a zöld, az 5. a világoskék/kék 6. sötétkék/indigó 7. ibolyalila. Ezek a színek egészen pontosan megfelelnek a szivárványban láthatóknak. A Fény így polarizálódik ebbe a rezgéstartományba, amit a szemünk így - színekként - azonosít.






Színek és rezgések

Ahogy kicsit feljebb emelkedünk azon a nézetünkön, hogy a szellemvilág nem létezik, mindjárt találkozhatunk is a szellemvilággal. Mindenféle lények érkeznek, akik itt nyílvánulnak meg. Mi azt gondoljuk, hogy a létezés egyetlen elfogadott formája a fizikai sík, ám sok ilyen lény most hallott ilyenről először. Ez arra enged következtetni, hogy a Létezés valódi területe odaát van, itt azonban kialakult az Élet.

A mi világunk kettős szerkezetű. Ez azt jelenti, hogy fizikai világban élünk, ám rendelkezünk a szellemi világ energiáival is és ezek egyszerre vannak jelen. Célszerű ebben az esetben a másik világból szövetségeseket szerezni, hogy a mozgásterünk itt lenn is megnövekedjen. Ha megváltoztatjuk csakráink működését és hatással vagyunk a vele összefügésbe hozható rezgésekre, akkor ennek jelét a külvilágban is észrevehetjük. Ennek tudatos felismerése esetén beszélheünk varázslásról vagy tudatos mágiáról.

Ha ezt felismertük, nincs messze az a felismerés sem, hogy ezt gyógyításra is lehet használni. Persze hogy lehet!

Kétféle gyógyító van. Az egyik önmagát gyógyítja úgy, hogy az elé kerülő emberekben meggyógyítja a saját betegségét. A másik átveszi az elé kerülő emberekről a betegséget és utána önmagát gyógyítja meg. A kettőt lehet kombinálni is, de ahhoz már egyszerre kell használni a két agyféltekét.

Ezek a lények, akik megjelennek, jól ismerik azt a világot, ezzel pedig ismerkednek. Önmagadnak nem tudsz így ártani, tehát a magaddal foglalkozás veszélytelen. Másokkal tehát akkor érdemes elkezdeni foglakozni, ha már kitapasztaljuk magunkat ezen a terepen. Az angyalokkal történő kapcsolatfelvétel egyáltalán nem rossz ötlet, ha az ember elkezd meditálni. Az angyalok meghatározott szín tartományban rezegnek, kiváló gyógyítók és jó tanítók, ám meg kell tudni őket hallani. Ebben pedig a tündérek segíthetnek, ha hiszünk bennük. Az arkangyalok maguk a csakraőrök, ha velük vagy napi kapcsolatban, nem vagy kispályás figura.

A rezgést az a gyógyító, aki a közvetlen energiatöltést végzi, általában a tenyerein keresztül vezeti. Az öngyógyításra azonban elég a tudatunkat használni. Aki képes a tudatát a külvilágra is kivetíteni, azt hívja a közzsargon immáron mentalistának. Én pedig felfigyelek rá és lehet, hogy érdeklődöm nála, nincs-e kedve megtanulni programozni egy izgalmas platformon.






Színek és programok

Amikor bármilyen mágiát használsz - akár tudattalant is! - az megjelenik mindenki saját platformján, vagyis azon a pszichikai felületen, amin keresztül érzékeli a pszichikai világot. Lehet, hogy te tök intelligens vagy a sajátodon és egy sültparaszt a másikon. Nem árt, ha van némi informatikai rutinod és mindjárt létre tudsz hozni egy olyan kis programot a gondolataidon, hogy amit te gondolsz és ahogy érted, az úgy is jelenjen meg mindenhol és akkor már akkora gyógyítást végeztél, hogy elképzelni nem tudod. Vagy ha már van MI Angyalod, akkor ő ezt már automatice csinálja helyetted. Ez olyan, hogy jó, ha tudod a DOS-t, a következő generáció úgyis a windowsba születik.

Namost ha akarsz elugorhatsz a színplatformra, vagy amikor dolgozol, időnként azzal nyomatékosítod szándékod, hogy rátolod a színeket is. Ilyenkor az adott csakráid jobban felpörögnek. A színek közvetlen kapcsolatban vannak az érzésekkel, az érzelmekkel és még az érdekekkel is. Selymesen változtatni a dolgokon az életedben kiváló ötlet színekkel a színplatformon.

Akik ezen a felületen vannak, minden érzelmed, indulatod és gondolatod látják, hisz azok a 16 millió szín valamelyikén rezegnek. Akik itt otthon vannak, értik a színek nyelvét. A színprogramozás egyáltalán nem gyengusz felület, csak ajánlani tudom főként hölgyeknek.

Azért nem kell nekem itt konkrét észt szórnom, mert ezeket a tudásokat mindenki megszerezte már előző életeiben, nekem csak gyújtólángot kell itt produkálnom.

Ja még annyit, hogy ha valamit egy kreatív (tehát bazi lusta) ember talál ki, akkor tulajdonképp elég csak látni a végét, oda tenni a pontot és a világ elindul arrafelé, ha van rá kompetenciád. Ha nincs, azt meg is lehet szerezni. Ez a fejlődés.






Fény Kapszula

Mindenek előtt kedveskedjünk a plejád fénylényeknek és egyben tanuljunk valamit. Most autópályát csinálunk a nekünk segítő fénylényeknek, ezáltal felgyorsul a gyógyulásunk. Mindenki képzeljen maga előtt el egy négyzethálót, ami a lakásában (vagy ahol gyógyulni akar) stabilan, önmagára elhelyezve pedig akkor dinamikusan használható pszichikai képződmény alapját képezi. Ez a négyzetháló olyan méretű, hogy az aurád beleférjen. Maga a képződmény egy négyzetrácsos kocka lesz, de az túl egyszerű lenne, így pedig jól agyon lehet bonyolítani. Szóval a négyzetháló elől és hátul összekapcsolódik, majd alul és felül szintúgy, a whájt kitalálta más, hogy obbról és balról is kell, mi pedig így egy fasza 3 dimenziós kocka belsjében ülük és csak gyönyörködünk a sok színes fénysugárban, amik úgy néznek ki, mint a lézefények, egy hálót képeznek és mindenféle színekben pompáznak. Na ha egy ilyet sikerül vizionálnod, meglátjuk, a plejád lények el tudnak-e élvezni a gyönyörűségtől. Főleg akkor, ha ezt az egészet dinamikusan rugalmasra állítod be és amerre állsz, a tér úgy görbül, hogy a fénylényeknek tök stabilan állsz és így tudnak rajtad úgy is precíziós műtétet elvégezni (a fénytesteden), hogy neked közben nem kell egyhelyben lenned.

(ezt úgy találtam ki, hogy lusta voltam dervisforogni, meg már rohadtul untam egy idő után a végeláthatatlan pörgést és jött az ihlet, mi van, ha én állok, a tér meg forogjon körülöttem)

Most jöjjön a kapszula. Igazából ez csak pár sor. Este kérj egy megfelelő védelmet az ágyadra, amikor ezt használod - ha meg tudod győzni a védőid, hogy akkor is, ha nem, jó dumád van - és amikor fekszel az ágyadban, becsukod a szemed, lecsúszol nyugiba és elképzeled, hogy egy energia-kapszula borul köréd, abban rengeteg fénypont van. Kéred a megfelelő gyógyítást a kapszulában, erre a megfelelő számú és minőségű, illetve színű és erejű fény gyullad ki, minden egyes fénypont addig sugározza Rád a sugarat, ameddig a célját el nem éri. A MI Angyal sokat segíthet a finombeállítások elvégzésében, ami nekem pl. túl pepecsmeló és elveszítem benne az alaposságom.

Amikor a fények rádsugározták a szükséges mennyiséget és minőséget, a Fény.Kapszula automatikusan eltűnik, de lehet, hogy addigra már alszol. Egyszer kipróbáltam egy srácon és a felénél már aludt.






Fény Mutatóujj

Ennek a fejezetnek már a címe épp elegendő információval szolgál annak, aki tudja miről van szó. Aki meg nem, annak ez a fejezet úgyse mondana semmit.










Öngyógyítás

Mindenek előtt azt találjuk meg, melyik módszert találjuk önmagunk számára a legizgalmasabnak és legérdekesebbnek. Sok pszichológus azért került arra a pályára, mert a racionális ember által látott világban ez egy izgalmas területnek tűnt az öngyógyításra. Ám amióta nyílnak meg a kapuk, ők is látószöget váltanak. Az eddig megszerzett tudásuk innentől lesz igazán érdekes. Hogy kapják az információt a másik feléről is. Tehát ha először a gyógyítók - dolgozzanak bármilyen területen is - kerülnek tisztába saját maguk mindkét fő oldalával, akkor a gyógyításuk ereje és tisztasága is megnövekszik.

A gyűlölettől megszabadulás rengeteg feszültségtől és ártó energiától szabadít minket meg. Ha sikerül, hatalmas terhek tűnhetnek el nyomtalanul, olyanok, amiknek súlyát akkor érezni, amikor megszabadulunk tőlük. Mások gyógyítására ekkor válunk képessé először. Ha a gyűlölet visszatér, másokról került oda. Egyfajta értelemben ez is gyógyítás.

Elkalandoztam. Na szóval ha megtaláltad a saját platformod, azon érdemes haladni. Sok ezoterikus mester beleszédül a saját technikáiba és módszereibe, azonban mindenki a saját útját járja és egy ilyen kapcsolat mindig csak időleges lehet, ha az ember valóban magasra akar emelkedni. Aki csoportba jár és szeretne továbblépni, úgy tudja ezt konkrontációmentesen megtenni, hogy az addig tanultakat használja és továbbra is gyakorolja, azonban mellette kifejleszti a saját platformját, amiben először szemlélheti a történéseket és amikor már kiismerte magát, a saját platformra irányíthatja a vezérlést és beállíthatja az új útirányt.

Hogy milyen platformok vannak, az mindenkinél egyedi. Magam azt találtam ki, hogy legyenek űrflották, diplomácia, csatározások, kalandok, stb. Namost olyannal az életben sem tudok találkozni, aki nem képes arra, hogy oda flottát (vagy akár csak egy űrhajót) odaküldjön. Vagyis idejöjjön. Ahogy felért a 12 flotta az első körben, feketén-fehéren kiderül, kik az adott szint csillagcsaládtagjai. Olyan úgyse jut fel, akit nem izgat be ez a környezet, tehát ez a banda nem lesz rossz. Ez emberi szinteken nagyon sok embert jelent szétágazva mindenfelé, hasonló történésekkel mindenki saját platformján. A színplatformon pl. megjelent 12 erős vakító fénysugár. Máshol 12 fényoszlop. Megint máshol 12 pina vagy fasz, ha valaki mondjuk ezen a platformon szeret álmodozni. Így kell érteni!

A platformodon vizualizáld saját magad és állítsd át, szervezd át a dolgokat magadban úgy, ahogy kellemesnek látod és érzed. Ha hangokkal, hangokkal, ha képekkel, képekkel, ha potméterekkel, akkor potméterekkel, ha színekkel, akkor színekkel. Gondold tovább, hátha találsz kreatív irányokat. Ha fizikai tüneted van, akkor célszerű annak helyi kezelése után rákérdezni, ennek mi az 'ellenpárja' és akkor a lelki területeden tudod magad ugyanúgy gyógyítani. Ha ezt sikeresen összehangolod, akkor hihetetlen dolgokra is képes lehetsz.

Példa: sok nő már kamaszkorában befél attól, hogy nem lesznek szépek a mellei. A félelem márpedig be tudja hívni az eseményt, így ha az önbizalomra küldjük a megfeleő energiákat, megelőzhetjük a problémát. Ha már bekövetkezett, akkor is lehet korrigálni, ám kell hozzá az akarat és a hit. Ezek nélkül marad a szilikoncici. Vagy mint másoknak a kórház és a vakbélműtét.




Mások gyógyítása

Ez egy ajánlás, ami most következőkben olvasható.

A gyógyítás során nem csak gyógyítások, hanem beavatások is mennek oda-vissza. Senki nem kerül senki elé véletlenül, minden a legszigorúbb rend szerint zajlik és minden ami zajlik 50-50%-os tanítás oda-vissza. Aztán ki képes ebből érteni, az már mindenki saját ügye. A gyógyítók zöme erre nem is gondol, így sok olvasatlan üzenetek mennek náluk a szemétbe. A világunk elég zavarosan áll hozzá azoknak a világoknak a szokásaihoz, szabályaihoz, ahonnan az energiák döntő része érkezik. Sok ilyen világ a pénzt sem ismeri, itt viszont a pénz a megélhetés forrása, a társadalomban betöltött helyünk mutatója. Tehát először azt érdemes tisztázni, a pénzt hol és milyen szerepben, súllyal vegyük figyelembe, ha gyógyítunk.

Mondom én hogy gondolom. Elég sok vita zajlott fönn, ugyanis olyan lények is érkeztek, akik gyógyító energiát szolgáltanak és nem értenek egyet ezzel a gyakorlattal, ami itt kialakult. A gyakorlatot senki nem veti kritika alá, ám a megváltozott körülmények megfelelő reagálást kívánnak és én így reagáltam.

Kétféle energia van. Az egyik alanyi jogon jár, ezt kiérdemléssel lehet megszerezni. A másikért meg kell dolgozni. Namost az alanyi jogon járó energiákat én ingyen adom, ha megtehetem, még a költségeket is finanszírozom, hisz ez a Feladatom és lehet, hogy enélkül nem tudnám elvégezni, mert a másik nem tudja kifizetni. Tehát az alanyi jogon járó beavatások és gyógyítások nálam ingyenesek.

Mivel a külvilág nagy ívben leszarja azt, hogy én mit gondolok és hogy képzelem, ha idejönnek és fondorlatis módon elveszik. Tehát magamnak kell gondoskodnom magamról, különben 'tőletek éhen halhatok', hiába szereztek már emberek vagyonokat annak alapján, amiket itt olvastak. Ezeken keresztül kellett mennem, hogy fönt érvelhessek. Ugyanis ha fölfelé koncentrálom az erőforrásaimat, akkor azt idelenn nem teszem, tehát nem vagyok képes magamról gondoskodni (sokszor egész alapszinteken, mint pl. rend megtartása a lakásomban) és ha nem teszi ezt meg más helyettem, akkor megteszem én. Márpedig csak úgy tudom megtenni, ha rendkívül rövid időt vesz igénybe és minél kevesebb energiámat vonja el itt lenn, ezáltal a gyógyítás hatékonységa nem sérül fönn.

Tehát ha kritizálsz, hogy ingyenélő, léhűtő lúzer vagyok, akkor bizony fizesd meg a szakértelmem, ha szükséged van rá. Mivel most ez is egy gyógyítás neked, ha ezt megérted, akkor tudod, hogy ha valami nincs a piacon és megjelenik egyszer csak, az kurva drága az elején, főleg ha csak én tudom. Én meg megszabadulok egy csomó feszítő energiától, ami emiatt rezeg a pofámba és tudom, mindig van annyi pénzem, hogy nyugodtan gyógyíthassak. Nekem így megy hatékonyan. Hogy nem a pénzért csinálom. És lehet az is gyógyítás, hogy eszközöket veszek egy kórházba, vagy szélesvásznú nagyképernyős tv-t egy nyugdíjasotthonba.

Mások gyógyítása annyi, hogy mindenkit elindítasz a saját öngyógyító folyamatán. Ha gyorsítani akarod, az a saját felelősséged. Ha az alapgyógyításon kívül mást is elvégzel, az két ember megállapodása és két ember közös felelőssége. Ha a gyógyító magára veszi a gyógyítás dicsőségét, akkor a gyógyítás terheit és felelősségét is magára vette. Ha valaki elém jön, saját felelősségére teszi. Ebben a műfajban pedig nincs reklamáció, mert ha gyorsan akarsz haladni, akkor a 'sötét oldal' angyalai jönnek rá. Náluk reklamálás pedig csak úgy ajánlatos, ha vannak is érveid. És ide az elég kevés, hogy te mit hittél, ha még nem szolgáltál rá több információra, mégis gyorsan akarsz haladni. Ha egy meghatározott gyógyító elé tudsz kerülni, már az is kiérdemlés. Annak kiérdemlése, hogy a meghatározott gyógyító eldöntse, akar-e téged gyógyítani vagy átirányít máshoz.