2013. szeptember 29., vasárnap

A mesterlét veszélyei 1. A tanítvány



A probléma oka a nyugati "csak a győztes ér valamit" gondolkodás. Ennek oka a fejletlen egyistenhit értelmezés. Ezért meggyőződésem az, hogy nem célszerű ezt erőltetni olyan közegben, mely még nem érett meg rá. Vissza kell térni a többistenhithez és csak azok számára érdemes az egyistenhit figyelembevétele, akik kompetensek erre a gondolkodási/fejlettségi szintre.

A nyugati civilizáció azért látszik fejlettnek, mert külsőségeiben tényleg az. Akik elfogadják a szabályait/törvényeit úgy, hogy azt tekintik kizárólagosnak, azok magukat zárják egy olyan csapdába, melyből csak úgy lehet kijönni, ha az ember saját bőrén tapasztalva járja ki az utat. Ezt el lehet kerülni, ha az ember gondolkozik, ám akkor azonnal szembetalálja magát az angyali szintekkel, akik nem kedvelnek semmilyen egyéni kezdeményezést. Erről bővebben későbbi írásomban foglalkozom.

Adva van tehát egy fejletlen keretrendszer, melyben óhatatlan, hogy akik érvényesülni akarnak, szintén fejletlenebb eszközökkel/módon teszik. Régebben megfigyeltem valahol, hogy egy alfahím gondolkodású ember csillogó szemekkel sztárolt valakit, aki úgy jutott gyorsan egy magas céges pozícióba, hogy átvert rengeteg nyugdíjast. Amikor erre rákérdeztem, még csak nem is értette a kérdést, annyira elvakította az illető gyors karrierje. Megjegyzem, ez pedig annak a primitív izraeli viselkedési és jellemmintának a hatása, aki lúzernek tekint mindenkit, aki nem akar átgázolni a másikon a saját érvényesülésének oltárán. Ezért kell minden idegen hatást óvatosan beépíteni, mert ha az ember nem figyel, könnyen elállatiasodhat akár úgy is, hogy kívülről öltönyös nyakkendős úriember látszatát kelti.

Ha valaki azon gondolkozna, miután elért a tudás megismerésének egy szintjére, hogy saját csoportot alapít, figyelembe kell vennie azt, hogy a tanítványai sokszor értenek mást azok mögött a szavak mögött, amikre a felszínen meggyőződéssel bólogatnak. Nézzük, milyen lehetőségei vannak egy tanítványnak arra, hogy érvényesüljön úgy, hogy figyelembe veszi a "csak a győztes ér valamit" gondolkodást. Először (amikor érkezik) a mesterét minden bizonnyal bálványként fogja tisztelni. Ez azonnal látszik a szemében csillogó fényből. Ilyenkor érdemes azonnal lépni úgy, hogy a.) vagy kirúgni a tanítványt (elutasítani a képzését) b.) vagy rákészülni a jövőre. Erre azért van szükség, mert az Egyensúly Törvénye értelmében aki rajongóként érkezik, később biztosan az ellenpontra kerül, azaz le fogja valamiért nézni a mestert.

Az első hiba a hierarchikus szerveződés kialakítása. Egy ilyet a saját szememmel láttam, mégpedig úgy, hogy olyan embereket tett meg a mester vezetőknek a csoportban, akiket Én azonnal kirúgtam volna. Ám ezt látjuk az életben is (talán nem véletlenül), hogy olyan emberek vezetik az országot, akiknek véleményem szerint a börtönben lenne a helyük egy normális társadalomban. Erre a hibára Én a funkcionális hierarchiát találtam ki, ami egyenlő felek közötti olyan viszonyrendszert takar, melyben mindenki tudja, kinek hol a helye, ha feladatba ugrunk. Ha nincs feladat, akkor így egy kellemes közösségi légkör teremtődik, mert nincs alá-fölérendeltség a szabadidőben. Lefordítva akár barátok is lehettek, mert csak a szerepjátékban vannak meg a rangkülönbségek. Ez persze fejlett tagokat feltételez, akiknek a megtalálása sajnos komolyabb feladat, mint elsőre látszik. Ha belép a képbe a csábítás és a kísértés, az sok embernél üti a 'jó társaság' lapot és szarnak a barátságra, ha valaki nagy pénzt ajánl valamiért cserébe. Ezt a hibát tehát védeni a magas szintű személyzeti munkával lehet, ám ahol egy mestert hízelgéssel le lehet venni a lábáról, ott ne is várjunk ilyet.

A hízelgés (seggnyalás) eredményességi foka egyben a mester alkalmatlansági szintjét is jelöli. Ugyanis ha belegondolunk, hogy a tanítvány követi a "csak győztes ér valamit" elvet (lásd: X-Faktor, Gordon főzős műsora, stb.), ráadásul a mesterben még bálványt is lát, akkor adott a feltételezés, hogy úgy tud a legkönnyebben érvényesülni, ha ledönti a bálványt, vagyis hátbadöfi a mestert és a helyére lép. Ha nem ennyire tökös, akkor marad a vezető beosztás a csoportban és akkor a többiek szívják meg. Jómagam vízöntőként nem alapítottam csoportot, mert ilyenkor nagyon nehéz elkerülni a szektásodást.

Szektásodás nem csak úgy alakulhat ki, hogy a mesternek ilyen ambíciói vannak, hanem úgy is, hogy a mesternek esze ágában sincs ilyesmi, ám a tanítványoknak igen! A közösséghez tartozás téves felfogása vezethet el a szektához, valamint az a típusú karriervágy, amit ilyenkor a mások fölötti hatalom kiélésének élménye hajt. Nézzük, hogyan tud egy mester reagálni az ilyen helyzetekre:

1. Diktatórikus rendszert vezet be, amiben esélyt sem ad a tanítványoknak arra, hogy átgázolhassanak rajta
2. Elmerül a tanítványok szándékaiban, azaz a tanítványok befolyást szereznek a mester fölött és bábfigurává teszik
3. Lemond arról, hogy mester legyen és megmarad az egyéni fejlődésben
4. Figyelembe veszi a modern világ adta lehetőségeket és mindent felrak a netre, ami az oktatási részt illeti és áttér a spirituális csatornákra, ami a személyes foglalkozási részt illeti (ám ehhez tényleg mesternek kell lennie)

Jómagam is végigjártam ezeket az utakat, bár sosem engedtem a csoportlétszámot pár fő fölé. Sajnos így is megtapasztalhattam azokat a dolgokat, amik miatt egy ilyen szép és hosszú írás születhetett. Ami minden kezdő mester számára lehet egy Alapmű, amennyiben nem tekintenek Engem bálványnak!