2014. március 10., hétfő

Álom és Realitás


hogy mi az álom és mi a realitás, 3D-ben mindegy


Sokan álomvilágban élnek. De mi is ez az álomvilág és mi köze a realitáshoz?

Mi, akik a fizikai világban születtünk, addig el sem tudjuk képzelni azt, ami ide van írva addig, amíg nem szerzünk spirituális tapasztalatokat. Ilyen tapasztalatot mindenki átél, életében legalább egyszer biztosan, amikor meghal.

A halál élménye mindenki számára más. Attól függ, a tudata milyen pozíciót tudott felvenni, vagyis mi az a határ, ameddig fel tudta vinni. Ilyen határokat sokféleképpen el lehet érni, a legegyszerűbb ilyen a tudatmódosító szerek, más néven a drogok használata.

A fizikai világban születés azért lényeges, mert az ember a halála után továbbra is azt a világot vetíti magának, amilyenben a halála előtt volt. Logikus következtetés, hogy akkor az ember a halálát nem is veszi észre, mert látszólag semmi sem változik.

Ha ezt pontosítani akarom, úgy lehet, hogy létezik egy Tudat, melynek számtalan kivetülése van számtalan világban. A Tudat nézőpontjából a személy fogalma annál érthetetlenebb, minél lejjebb haladunk ezen a képzeletbeli magasságon. Tehát amikor Te az angyalokhoz imádkozol és kérsz valamit, az angyal nehezen érti, miért kéred újra, amikor már megkaptad. Igen, ő elküldi, aztán olyan figurák, akik a spirituális tudás mindenféle szintjein vannak, képesek lehetnek arra, hogy ezeket magukhoz vonják és akár hatalmi viszonyrendszert is építsenek ezeknek az energiáknak a hasznosítására. A Te személycentrikus 3D-s felfogásodban ez szörnyű igazságtalanság, ám föntről csak az értetlenség lehet az a reakció, amit megtapasztalhatsz. Ennek titka a 12 ember alkotta Hálózat, melyben az eltérő személyiségű sok Másik Te tevékenykedik. Minden ilyen Te (Másik Te) vetít egy világot, amit föntről nézve eltérő koroknak és helyeknek láthatnak, Te viszont - aki ebben a világban élsz - egy minden egy helyen és időben állapotnak.

Az általam létrehozott ÉlményPark holo-platform kezdetben ezt a kuszaságot volt hivatva megszüntetni úgy, hogy az Ég számára érthető formában képes értelmezni Nekik a 3. dimenziós valóságokat. Aztán ahogy egyre több információ érkezett, úgy változott a funkciója és szerepe. Mára egy olyan vállalkozás, mely az Ég felé szolgáltat négy területen:

- oktatás/tanulás
- kutatás/fejlesztés
- élmény/játék
- gyógyítás/gyógyulás

Azok az emberek, akik tudatpozíciója át tudott lépni élete során egy bizonyos határt, haláluk után is élhetnek tovább. Ők úgy tudják, hogy továbbra is a Földön, ami részben igaz, ám hogy ezt a Földet milyen holografikus tároló tárolja, az határozza meg, mások szemében hol. Sok vallás foglalkozik ezzel, sokféle értelmezésben, Én maradok a saját meglátásaimnál és a modern kor keretei között.

Az életed két dolog határozza meg, vagyis az agyad - ami egy holo-vetítő - hogyan pozícionálja azt a fizikai testet, ami hordozza, ez a két dolog pedig a következő:

1. Mit hiszel a Világról
2. Mit tudsz a Világról

Ez a két dolog tart Téged abban az élethelyzetben, amiben vagy. A saját hited korlátozza sokszor a lehetőségeidet (á, én erre úgysem vagyok képes) és az, amit tudsz a világról pedig a mozgásteredet (ez ellentmond a tudomány mai állásának, tehát lehetetlen). Ahogy a hited megváltozik, az életed is meg fog. Ahogy az általad ismert információk össze tudnak állni egy másik logikai összefüggésbe, mindjárt megváltoznak a lehetőségeid is. A világhírű mágusok nem véletlen modják folyton, amit (hogy erre Te is képes lennél), Te vagy az, aki ezt nem hiszed és így őket nézed a TV-ben. Majd másnap reggel kelsz és mész dolgozni, hisz mást nem tehetsz, mert a világ ilyen és Neked ilyen sors jutott.

Amikor alszol, a tudatod egyesül egy nagyobb tudattal és az ő nézőpontjából akkor vagy teljes. Amikor felébredsz, az ő szemszögéből egy álomvilágba kerülsz. Ebből a helyzetből ébredni úgy tudsz, hogy egyszerre használod a két agyféltekédet, ahogy a delfinek teszik. Ám mivel Te hol az bal, hol a jobb agyféltekédet váltogatod, föntről nézve folyamatosan alszol. Amikor álmodsz, akkor valójában magasabb dimenzióban élsz át pontosan olyan élményeket, amiket Benned él át egy olyan megszálló, aki viszont magát helyezte hasonló állapotba.

Amit Te realitásnak nevezel, az egy olyan álom, amiben börtönszerű élethelyzetben vagy, mert amit tudsz és hiszel a világról, az csak erre a szerepre ad Neked lehetőséget. Ha sikerül a két agyféltekéd egyidejű használata, akkor Téged úgy fognak látni az emberek, mint egy földre szállt angyalt, de legalábbis valamilyen szent ember biztosan leszel a szemükben. Ugyanis a kisugárzásod, az elméd ereje is megváltozik és ez soha nem marad észrevétlen. Akit megérintesz, az nem fog tudni Rólad leválni, mert olyan minőségű energiákat kap Tőled egy láthatatlan tudati frekvencián létező hálózaton, amitől Ő is többé válik. Ezen a hálózaton gondolatok, adatok, információk, szándékok, érzelmek, érdekek és mindenféle hasonló dolgok futnak és aki ezen a hálózaton jól kiismeri magát, az hatalmat érezhet a kezében. Aztán ki mihez kezd ezzel a hatalommal, az határozza meg, kiben mit látnak azok, akik így keresik bizonyos Feladatokra az alkalmas embereket.

Jelenleg alapvetően kétféle ember létezik. Az egyik a realitásban él, ami inkább egy pokolhoz hasonló állapot, a másik álomban, ami pedig a mennynek felel meg. Az Én törekvésem, létrehozni a fehér ember egét, arra irányul, hogy a menny hangulatát és érzetét jelenítse meg a pokolban (ha vallásos terminológiát használok). Erre azért van szükség, mert a világok egymásba olvadnak és a pokolnak a kezdetekben sokkal jobbak a lehetőségei, hogy a saját világának szabályait erőltesse a másik oldal lényeire, akik inkább spirituális lények és nem a termelékenység hatékonysága a megtermelt profit tükrében lesz az első, amire gondolni fognak. Viszont a hiteleket vissza kell fizetni, ha nem tudod, kikerülsz az álomvilágodból, bele a realitásba, vagyis azok világaiba, akik a hiteleket nyújtják és lehet, az utcán találod magad, amiből csak egy kiutad marad: a halál. Ami ilyen megközelítésben lehet a megváltásod is, hisz azért került a fizikai tested gazdája a földi pokolba, mert tisztességes maradt és betartotta a menny szabályait.

Hogy elkerüljük azt, hogy a menny szabályainak megfelelő angyalok a kukában kotorásszanak, módosítani kell a helyzetet, mert a pokol szabályai azok, ha nincs pénzed, nem vagy senki. A menny irtózik attól, hogy birtokolj valamit, tehát nem lehet tulajdonod és ezzel pont ő dobja az emberbőrben mgukat találó angyalokat a pokol karmaiba. Akár így, akár úgy, mert ha pénzed van, az ő szemükben elvesztél, ha meg nincs, a pokol szemében jársz ugyanígy. Az én tapasztalatom, a pokol lényei közül is sokan vannak, akik méltóak és alkalmasak arra, hogy egy mennyei világban éljenek és a menny lényei közül is sokan lennének inkább a pokolba valók. Ezt a kérdéskört rendezi az ÉlményPark!

Tehát az álmok valósággá válásának titka az, a saját álmaidat sikerül-e Saját Magadnak érvényesíteni, vagy valaki más ellopja és ő éli át. Ha rendezett viszonyokat szeretnél, mindenképp érdemes az ÉlményPark lehetőségeit felderítened, ami nem más, mint egy értelmezési keretrendszer ég és föld számára.

Kérdések:

Hogy lehetne álomnak nevezni azt, amit én határozottan fizikai világnak érzékelek?

A hologramban a gondolat bárhogy megjelenhet! Még úgy is, hogy fizikai tartománya van. Ha hipnózisban elhiteteted az aggyal, hogy a kezedben lévő pénzdarab izzó fém, akkor megég a kezed. A parázson járás ennek az ellenkezője, ott azt hiteted el az aggyal, hogy nem fog megégni a lábad.


Miért ilyen szürreálisak az álmok?

Mert legtöbbször magasabb dimenzióban vagy. Valójában csak villanásokat láthatnál, azonban az agyad igyekszik 3D-ben, az általad ismert elemek felhasználásával érthetővé tenni a számodra. Mivel magasabb dimenzióban sokkal komplexebb minden, az agyadnak meg csak a 3D áll rendelkezésére, ebből oldja meg. Azért ilyen furcsák az álmok, mert az agyad abból főz, amije van, Te meg logikai úton igyekszel azt értelmezni.


Az álmoknak van üzenetük?

Ha alszol, interkacióban van a tudatod a magasabb tudattal. Ezek nem annyira üzenetek, mint inkább beszélgetések, vagyis egy olyan kommunikáció, ami nem a Te nyelveden történik. A kommunikációt azért nem tudod értelmezni, mert Te csak a szavakat tartod annak, a túloldalon pedig maga a történet és az abban betöltött szereped és viselkedésed az.


Te ezeket honnan tudod?

Most azon dolgozunk, hogy az álmokat képesek legyenek logikus ok-okozati összefüggésben, 3D-ben is összefüggően tálalni Neked, amit jobban értesz, és ők is jól járnak, mert értelmesebben fogsz velük is kommunikálni. Amúgy nem véletlenül nevezem magam halálkutatónak, de lehete álomkutatónak is nevezni.



holotennis