2014. március 10., hétfő

Célfestés Játék

holojatek



Mondom, hogy csinálják a katonák. Tételezzük fel - feltéve, de meg nem engedve - egy elitcsapat érkezik a Helyszínre (itt a Helyes Tér-Időt értsd), akiknek a Személyét nem kell feltétlen tudnod. Az Életben ott Vannak Valahol, a legideálisabb Pozícióban. Egy dologra várnak, ami egy kis impulzus, egy rövid Programsor:

Piros

Sárga

Fekete






























Piros

A Piros Pöttyöt arra 'festik', ez a zsargon rá. Egy kis lézerfénnyel megjelölik a Célt, majd az Akció tökéletesen célba talál, a Minél Kevesebb járulékos veszteséggel.

Az Illetőt (Illetőket) komoly megrázkódtatás éri az Élet valamelyik Területén. Az és Ahol, az az Ő Dolga. Fogalmam sincs, mi, de komoly tanulnivaló. Boxnyelven szólva KO, amiből vagy feláll vagy nem. 10-ig rászámolunk.

Ez az Ő és az Angyala közötti Történet. Tehát átadtad Őt a Saját Angyalának, aki a Saját Belátása szerint viselkedik Vele. Ami Történik az Ő Dolguk!

Technikailag itt kinyiffannak, ott egy tök ugyanilyen valóságban Ébrednek, mint ha mi se történt volna. Ez a Megállapodásom az ANgyali SZférákkal. Mint a Port szabványa, rajta Természetesen a Logo. :)

A Dolog érdekessége, hogy az itt kinyiffannak és a saját valóság, mint Port kérdése meglehetősen a holografikus programozás extrém Határvidéke. Valójában fogalmam sincs itt már mi történik, de talán van, aki Vezet. Izgalmas, nem? Adta magát a halálkutatás. Ha Ti itt olvastok, kurva sokszor meghaltatok! Ugyanis nincs olyan, hogy Halál, csak bolyongás a Hologramban. Üdv! Akin a Piros Pötty van, Találkozik az Angyalával Személyesen, de bátran fel is foghatja IStennek. Az Illetőtől megszabadulsz energetikailag.

A Világ a Tiéd!

Sárga

A Sárga Pöttyöt arra 'festik', ez a zsargon rá. Egy kis lézerfénnyel megjelölik a Célt, majd az Akció tökéletesen célba talál, a Minél Kevesebb járulékos veszteséggel.

A Sárga Pötty az ÉlményPark Játéka. Úgyis TesztAlanyokat keresünk bizonyos holografikus kísérletek céljából, amit nem szeretnénk a Széles Nagyközönség szeme előtt, ám a Szakmai Közönség értő szemei fülei mögött túlra Tárni. Az Illető onnantól a Miénk! Részt vesznek a Bolygó Védelmi Rendszerének egy újabb holografikus telepítési programjában.

Az Illetőről hirtelen zuhannak le az addigi Megkötések. A megkötések Forrása titokzatos HáttérAlkuk bizonyos felek közt. Az Egyik Oldal a Jófiúk, a Másik a Rosszfiúk. Aztán ki melyik Kinek, azt döntse el Mindenki Maga. Önálló Világba kerülsz. A Lényeg AZ, ahogy a Megkötések leomlanak, előbukkan AZ, ami ALatta van. Ha nagyon nagy lenne a Gáz, akkor a Szerelem Ereje Mindent Elsöpör!

Technikailag. Ébredsz az Ágyadban valamikor, valahol. Onnantól egy Saját Világban Vagy, ahol azt Szívod, hogy minden úgy van, ahogy akartad, mégis az Ellenpont van Hatalmon. Jól érzed-e Magad vagy Sem?

Én MIndig a Határon Mozgok Minden Értelemben! Szerelemben is! Te hol?

Na abban a Világban ébredsz és ha Ide be akarsz jönni, akkor CSAK és KIZÁRÓLAG Tőlem kapsz Hozzáférést a Saját Hálózatomra. Amikor ott kinyiffasz, jöhetsz kérni. Az ottani Történések Kizárólagos Tulajdonosa az ÉlményPark Holo Platform!

Aztán az Illető el, de van még egy halvány Esélye, AZ, ami nem hagy nyugodni. Ez a Te kezedben lévő RESET gomb, amivel kihozhatod a Helyzetből, ha Akarod! CSak Egyvalaki bírálhat felül, Vele Szemben nincs Esélyed, mindenki Mást lenyomsz.


Fekete

A Fekete Pöttyöt arra 'festik', ez a zsargon rá. Egy kis lézerfénnyel megjelölik a Célt, majd az Akció tökéletesen célba talál, a Minél Kevesebb járulékos veszteséggel.

A Fekete Pötty a Magasabbdimenziós Felettes Én. Ő valójában Kettő, aztán hogy jelenik meg? Ki tudja? Lehet, a saját testőröd lő fejbe. Ki tudja? Akár egy tégla is lehet. Vagy egy rosszul lenyelt húsdarab.

Akit a fekete pötty jelöl, az olyan KO-t kap, amiből nem hogy nem áll fel, még hordágyon viszik el. Aztán ki tudja? Q. Ő ISten Arrafelé. Ha csak így érted, akkor AZ Isten!





Ez

a Lényeg!


Te Vagy Az, akinél ott a kis képzeletbeli Tollacska, a végén a Célzóval, és Te Vagy AZ, aki beállítja Rajta a Színt!



Ha személyes bosszúra használod, a Rózsaszín Gömb letilt, Te meg mész tanulni és vállalsz némi felelősséget.