2014. március 3., hétfő

Drog egyensúly

Holo Aura Gyógyítás




A mai pszichológia csak és kizárólag az egyes emberekből indul ki. Az ezoterikus viszont 12-ből, akiket úgy kell elképzelni, mint egy hálózatot, aminek vannak végletpontjai. Ha az egyik szélén habzsol valaki valamit, akkor a másik oldalon valaki nélkülözik. Úgy tudjuk a kérdést kezelni, ha elindítjuk a két végletet egymás felé. Erről szól a most következő két írás:


Annak, aki eddig elvből elutasította



Aki a próféciákat írja, tér-időn kívülről kapja az információkat. Ilyen információkhoz Te is hozzájuthatsz, ha indikátort használsz (értsd: drogozol) és erre előtte rendesen felkészülsz. Vagyis hónapokkal előtte igyekszel kivonni Magad minden folyó ügyedből, sokat tisztulsz (vegetáriánus étrend, gondolatok kitisztítása, stb.) és megvárod, amíg az alaphangulatod a nyugalom lesz. Megszabadulsz minden felesleges embertől és alaptalan félelmektől. Amikor úgy érzed, itt az idő, szerezz be 1g füvet (égő csipkebokor), kapcsold ki a telefonod és ne nyisd ki senkinek az ajtót. Készülj úgy, hogy pár napod csak ezzel teljen, vagyis teljes egészében erre fordítsd.

A tudatmódosítók sámáni segédeszközök, vagyis az általam érzéshatárnak nevezett szint fölé viszik a tudatod. Ezért kell személyiségben is felkészülni rá.

Tehát nyugalomban vagy, nem félsz és nem számítasz semmire! A salvia divinorum egy növény, ami a szintetikus szereket is simán lenyomja. Ám van egy titka. Ha bármire számítasz, nem fogsz megtapasztalni semmit. Ha bejön, akkor viszont teljes kontrollvesztésbe kerülsz, ami a fűnél nincs. Vagyis semmi félnivalód tőle, mert végig kontroll alatt tudod tartani az eseményeket.

Ez után - ha elszívtad - fokozatosan nyílik ki a tudatod és kezdenek beérkezni az információk. Nevezzük Világvége Bluesnak, ha ez érdekel. Így íródtak a próféciák. Ezért van az egyház annyira a drogok ellen, mert könnyen rá lehet jönni, ha eléred az angyalokat közvetlenül, nincs nagyon szükség rájuk.



Annak, aki nem tudja abbahagyni



Ez az írás a Másik Végletnek íródott.

Azért szoktál rá valamelyik drogra, mert fönn megnyitottál egy projectet, amit még nem fejeztél be és azért tolod, mert odaát szükségük van a sávszélességre.

Mivel az odaátbelieknek halvány sejtésük sincs ennek a világnak (az amúgy teljesen eltérő) szerkezetéről, ők nem is tudják, hogy ilyenkor Neked az életed is teljesen megváltozik és amikor ők igénylik a sávszélességet, azzal jócskán beavatkoznak az életedbe. Amit Te úgy érzékelsz, hogy megint tolnod kell.

Emeljük akkor az elvégzett munkád minőségét! Ehhez meg kell ismerned valamit, amihez egy új szemléletmódra van szükség. Le kell őket szoktatni arról, hogy basztassanak impulzusokat küldjenek a sávszélességért. Gondolatban beszéld meg velük azt, hogy alkalmasnak érzed magad arra, hogy új feladatot vállalj. Ehhez arra van szükség, hogy a gyakorlatban is meg tudd csinálni az általam zuhanóbombázásnak nevezett technikát, aminek az a lényege, hogy az alkalom után, amikor tolod, pár napig nem teszed. Ekkor a tudatod elindul egy íven. Ugyanis ha megállás nélkül biztosítod a sávszélességet, akkor a tudatpozíciódat folyamatosan fenn tartod, ami jó, csak egy idő után nem Magadnak dolgozol, hanem olyan embereknek, akik nem használnak tudatmódosítót és az angyalaik Téged használnak, hogy elvégezd az ő munkájukat is. Hisz Te vagy ott és állandóan ott is tartod Magad, nem?

Ahhoz, hogy újra fel tudd venni a Saját Életvonalad azokban a valóságokban, ahol a tudatpozíciódat nem nagyon tartod, oda kell vinned azt. Ez a zuhanóbombázás, vagyis elindul a tudatod lefelé és valamelyik 3D-s valóságba pottyansz, amit Te nem így érzékelsz, hanem úgy, hogy leálltál a cuccal. Úgy az igazi, ha ez után nem is foglalkozol a kérdéssel és éled az életed egészen addig, amíg újra találkozol a cuccal. Vagy beleszaladsz, vagy erős indíttatást érzel arra, hogy Magad szerezd be. Ilyenkor összeszedted a saját és mások tudatait számtalan Alsóbb Világban és azzal, hogy újra betépsz, felemeled azokat egy Új Világba.

Majd megint elfelejted és éled tovább az életed. Majd megint találkozol vele és akkor - mint egy liften - felemelkedsz. Pár alkalom és a másik oldalon rájönnek, hogyan kezeljék a helyzetet és nem fogod érezni azt, hogy hiányzik. Így kell folytatni és minden helyreáll az életedben is!