2013. június 28., péntek

II/4.

Az emberi kapcsolatok



Az ember szociális lény, társadalomban élünk, tehát valahogy kezelni kell tudni ezeket az új képességeket anélkül, hogy túl nagy feltűnést keltsünk. Főleg annak tükrében, hogy ha eddig rendszeresen csináltál valamit, a meditációk miatt (a felcsatlakozás időtartamai) biztos, hogy valahol sérülnek emberi kapcsolataid, mivel a szereped a külső világban egy darabig nem lesz annyira látható, amíg az új szerepre felkészülsz. Az embert ha megértette azt, hogy minek mi a tétje, akkor képes olyan rendkívüli dolgokra is, amiket senki nem nézett volna ki belőle.

Mielőtt megkapod a szerepet, előtte próbák alá tesznek, amiből te semmit sem tudsz, ugyanis sokszor a próbák időben még azelőtt megtörténnek, hogy odajutsz egyáltalán a próbák lehetősége elé. Magukra a próbákra is sokszor csak évek múlva jössz rá, ha nagyon keresed őket. Hogy hogyan kerülsz a próbák lehetősége elé? Úgy, hogy előtte rengeteg kisebb próbákon teljesítettél úgy, hogy erre vitt a sors kereke. Vagy egyszer csak olyan rendkívüli tettet hajtasz végre, ami feljogosít arra, hogy a többiek elfelejtsék azt, amit azelőtt tettél. Csak így kerülhetnek ugyanis az utolsó pillanatban össze olyan lények, akik különben soha nem találkoznának.

Namost ezek a lények ha találkoznak, itt lenn is azt teszik teljesen más világban élő emberek. Amikor azonban felborul az addig megszokott energia-szolgáltatási rend, mondjuk csak azzal, hogy itt olyan rezgésszintre emelkedett néhány ember, hogy innen megy most már a galaxis felé a legmagasabb szintű energiaszál, az felbolydítja a galaxist. Ha forrón rezonáló szeretetben fürdő barátságos lények védik a szívcsakrát, az csak egyfajta mágiával szemben igen hatásos, egy másfajta simán átmegy rajtuk rövid távon. Rövid távon pedig olyan lényekre van szükség, akik az a bizonyos másfajta mágia területén is otthon vannak.

A csillagcsaládok ugyanis nem állnak meg a bolygó határon. Van olyan csillagcsaládod, akik közül csak Te vagy az, aki a Földön vagy, de ez is a dolgod abban a projectben. Amikor kezdesz felrezegni, ezek a lények is megjelennek benned és ebben a közegben kezdesz Te lenni a meghatározó energiaforrás. Ilyenkor jöhetnek fura dolgok, mondjuk ha egy rovar energiáival haromizálódsz épp, ezért kell az, hogy ne szarj be, bármi történik az agyadban. Az a rovar is Te vagy már abban a magasságban. Ugye mint említettem, ezek csak karakterek, amiket fönn választanak a játékosok. Aki szintén Te vagy és őt csak érzed, hogy jössz fölfelé..

Namost! Vannak olyan lények - monduk 160 millió évvel ezelőtt valahol az univerzum egy másik szegletében úgy döntöttél, hogy másfelé mész és a hirtelen távozásod nem mindenki előtt aratott osztatlan lelkesedést - akik utánadjöttek. Ez karma. Minden feljebb zajlik és így ezek a karmikus drámák (figyelem: a vígjáték is a dráma műfajához tartozik) lezajlanak itt lenn a Földön. Ez valahogy úgy történik technikailag, hogy (3D-ben kell magasabbdimenziós témáról beszélnem) idejön a lény utánad most, de ehhez szüksége van itt lenn emberi karakterre. Két fő választása van: leszületik vagy elfoglal, meglovagol valakit. Ez utóbbi simán megy minden más bolygón, de a Föld így nézve igen durva hely, tehát aki biztosra akar menni, leszületik.

Ezáltal ő itt a vérvonala forrásánál megjelenik az ősidőkben. Ehhez tehát, hogy valaki ezt megcsinálja csak azért, hogy elkapja a tököd, elég bevállalós buli. Az ex-mesterem például néhány órával ezelőtt született le így az én idő-relációmban. Mint még egy csomó más lény is. Tehát minden MOST történik és minden, ami a mi történelmünk, az egy hosszú szín-játék csak azért, hogy MOST mindenki pozícióban lehetssen. Namost Te végigéled az életeidet, nyomod a sztorikat, tanulsz, fejlődsz és a végére megérkezik beléd az a lény, aki vagy. Vagyis MOST. Mivel a beérkezésed egy biztos pont, előtte téged nagyon semmi baj sem érhet, ugyanis a karakterednek ott kell lennie befogadni a lényt. Utána meg már azért nem érhet baj, mert benned van a lény.

Ha mondjuk ez a lény egy fejvadász, akinek az a dolga, hogy elkapjon, a legjobb pozíció az, ha az emberi alakja a házastársad, amikor beérkezik. Vagy bárki más, aki közel áll hozzád, és ez lehet akár a saját anyád is! Úgy alakul ki itt lenn közelharc, hogy a lények emberi alakjai aktivizálódnak és elkezdik itt lenn megvalósítani a karmát. Amíg csak az emberi alakok vannak jelen, a történet soha nem durvul el, ám a magasabb rezgésekkel járó energiák megérkezése az emberi kapcsolatokat jelentősen átalakíthatja. Ezért az a legjobb megoldás, ha az emberi kapcsolatainka mi magunk építjük le, amíg fel nem készülünk, ezt pedig csak meditációkkal érhetjük el.

A helyzet nem egyszerű, ugyanis a karmát legkönnyebben úgy lehet oldani, ha nem adod vissza, hanem mindkét oldalon meggyőződéssel és építő szellemben dolgozzátok fel. Ez pedig sokkal könnyebb, ha közeli a viszony, így a legdurvább karmákat családon belül tudjuk mi feloldani. Addig pedig egyszerűen nem engedjük a felszínre a lényt és így nem okozunk kárt senkinek, sőt! Miután a karma oldódott - amihez amúgy nem baj, ha partner a lény is - minden emberi kapcsolatunk, ami érintett ebben, erősen feljavul.

Azt azért elmondanám, hogy erre egy lény sem számított, amit itt talált, úgyhogy a versenypálya most erősen csúszós a kiszámíthatatlan esők miatt. Ja, és sok lény úgy tudja, hogy felfelé ívelő életpálya vár rá nagy luxusban. :)

De mostanra már mindenki túl van a nehezén (előző életek) és most jön a finálé. Ebben azért jobb részt venni úgy, hogy átlátsz, amit csak tudsz belőle, mint bután végigpislogni emberi kapacitási szinten, nem? Hm?

Ezért a legfontiosabb dolog: SENKI SEM ELLENSÉG! Erre úgy kellett rájönnöm, hogy egy csata során észrevettem, hogy erre emlékszem, évekkel ezelőtt már. Csak a másik oldalon álltam. Így jöttem rá, hogy az idő egy spirál és amikor mi lövöldözünk, az minket fog eltalálni, ha átértünk a spirál másik oldalára. Főleg úgy, hogy ha magasabbdimenziós tudatszinten teszed ezt, akkor aztán tényleg hülyének néz ott kívülről mindenki, aki látja mit művelsz. Ez a mi nézőpontunkből olyan, mintha te látnál az utcán valakit, aki hol az egyik öklével, hol a másikkal veri pofán saját magát. Nem rossz ez a kis új Földi védelmi rendszer, nem? :)

Na jó, elmesélek egy sztorit, jön a kérés erősen, hogy a karmát jobban megérthessük. Amikor császkáltunk az univerzumban, egy hatalmas birodalomban kötöttünk ki. Volt császár, császárné, és egy hercegnő, egy igazi akaratos, otthonülő, elkényeztetett picsa, ám rendkívül okos, kemény és tök jó nő. Mivel mindenre és mindenkire bazi gyorsan ráunt, ez a kérőkre és kérőjelöltekre nézve életveszélyes pozíciót jelentett és a végére már csak egy hülye vállalta. Ott ült a birodalom csúcsán valaki, aki halálra unta magát és úgy próbálta ezt enyhíteni, hogy különleges palotákat kezdett építtetni magának. Pont egy ilyen átadási ceremóniája előtt érkeztünk. Azt rögtön láttam, hogy ennek a palotának is kb. néhány hónapja van a ráunásig, és úgy döntöttem, kicsit felkavarom az eseményeket, hátha kijön belőle a hölgynek egy kis kaland. A saját tűzijáték ceremóniájuk után kértem, hogy én is átadhassam az ajándékom egy hatalmas élmény formájában egy kis saját - otthonról hozott - pirotechnikával is. Aztán gyorsan lépni kellett, de még eljutottak a hírek hozzánk, hogy amikor a palota az alapjainál felrobbant és az egész épület összeomlott, a kisasszony lábaiból úgy kiment az erő, hogy ott helyben összerogyott.

A mi tér-idő értelmezésünk szerint a hölgy kb. nemrég érkezett egy akkora flotta élén, amit elképzelni nem tudtok, átszelve nem egy univerzumot, hogy ránktaláljanak. Mivel nem képes kivárni az időt és a meglovagolási kísérletek sem annyira jöttek be, kénytelen volt leszületni. Mondtam, hogy őrült a csaj. Na ilyen egy karma és ha itt lenn ezt vele megoldom, akkor a csaj nem fogja szétlőni a Földet, mikor konkrétan ideér.

Kb. ilyen történetekkel vagok tele, de Ti is! Minden esemény most kezd elérkezni a gyújtópontjához és a történések elindulnak, ahogy azok végeztek a karmák megtisztításával, akik erre lettek felkészítve. Szerintem mindannyian meg fogjátok érezni és lehetetlen lesz nem észrevenni! Csak nézzétek az embereket magatok körül és figyeljétek a kapcsolataitok minőségeinek változásait. Ha ezeket nem látod, kérdezz befelé, hogy mi hiányzik még neked hozzá...