- Nem főnöknek megyek, hanem partnernek!
- Ekkora hatalommal?
- Igen. Akit Te főnöknek tekintesz az az isten. Én a Te istenedet egy goauldnak látom. Angolul ugye isten=god (goauld), magyarul isten=ős-ten (leginkább a zen-re hasonlít).
- Akkor Te mi vagy?
- Leginkább Sátán szeretek lenni, mert Sátán dolgába senki nem pofázik bele, ami itt a Földön nemzeti sport.
- Ki akkor Sátán?
- Az emberiség. Az önálló gondolat.
- Mi Sátán dolga?
- A statikus tétlenséggel szembeni fellépés. Ahol bemerevednek a viszonyok, ott kell valaki, aki kitalálja, hogyan oldhatná fel, hogy legyen élet és fejlődés.
- Akkor miért tekintik az Ördögnek?
- Te is annak tekintenéd, ha olyan hatalmi viszonyokat építenél ki, ahol az lenne az érdeked, hogy minden maradjon így és semmi ne változzon.
- Akkor Sátán csak egy mítosz?
- Nyugi, isten is az!
- Akkor miért van ez az egész?
- Az egész a földi hatalomról szól. Ugyanis az angyaloknak is bejött, ám ők nem tudják kezelni sem a gazdagságot, sem a földi hatalmat. Viszont nem tudnak ellenállni a kísértésnek és a csábításoknak, ugyanis az élvezet foka ezen a bolygón különösen erős. Sajnos a szenvedésé is, hisz az egyensúlyt tartani kell. Vagyis kevesek élvezkedése sokaknak szenvedését okozza és ha nincs Isten felé közvetlen vonal, csak ők vannak, mint egyedüli szolgálati út, akkor isten nevében a legaljasabb gaztettek is megvalósíthatók. Sátán amúgy a jófiú, csak Ti születésetektől kezdve ennek ellenkezőjét tanultátok, mert azt verték belétek. Ha Nekem nem hisztek, itt van egy szakembernek tekintett illető írása:
H.P. Blavatsky a következőképp ír Sátánról a Titkos Tanítás című művében:
Az "Ősi Sárkány" és Sátán ma már önmagában és kollektíven is a "Bukott Angyal" szimbólumává és teológiai dogmává lett, bár az eredeti kabbala (a kaldeai "Számok Könyve") vagy akár a modern kabbala nem ilyen leírást ad róla. A Sátánról a legműveltebb, s talán a legnagyobb modern kabbalista, Eliphas Lévi, ilyen elragadtatással ír: "Ő az az Angyal, aki elég büszke volt ahhoz, hogy magát Istennek képzelje, elég merész ahhoz, hogy függetlenségét örök szenvedéssel és kínokkal váltsa meg, elég gyönyörű ahhoz, hogy magát teljes isteni fényben tündököltesse, elég erős ahhoz, hogy még kínok között is uralkodjék a sötétségen, és hogy olthatatlan máglyából készítse trónját. A republikánus és eretnek Milton a Sátán nevet adta neki... ő az anarchia hercege, akit a tiszta szellemek hierarchiája szolgál (!!)" (Histoire de la Magie, 16-17. old.) Ez a leírás - amely oly ügyesen egyezteti a teológiai dogmát a kabbalista allegóriával, sőt frazeológiájában még egy politikai bókot is sikeresen elhelyez - helyes szellemben olvasva - teljesen megfelel az igazságnak.
Ez valóban így van, az emberiség intellektuális függetlenségéért hozott áldozatnak legnagyszerűbb eszméje, örökké élő szimbóluma ez, ő az örökké tevékeny Energia, amely a Statikus Tétlenség ellen protestál, az ellen, ami az Önállóságot bűnnek, a Gondolatot és a Tudás Világosságát pedig gyűlöletesnek találja. Amint Eliphas találóan és mély iróniával megjegyzi:"A zaklatott öröklét hősét szarvakkal és patákkal ékes ocsmány teremtménynek rágalmazzák olyanok, akikre mint kérlelhetetlen hóhérokra, ezek a díszek jobban illenének". Ő az, akit végül is a kígyó - a vörös Sárkány - képére formáltak át. De Eliphas Lévi még így is túlságosan behódol a római katolikus tekintélyek előtt - és tegyük hozzá, még túlságosan jezsuita ahhoz -, hogy bevallja: ez az Ördög maga az emberiség, és az emberiségen kívül sehol másutt nem létezett a földgolyón.
A keresztény teológia, bár szolgailag követte a pogányság nyomdokait, ezen a téren saját hagyományos politikájához ragaszkodott. Szüksége volt arra, hogy elszigetelje magát és megalapozza tekintélyét. Ezért kénytelen volt minden pogány istenségből ördögöt formálni. Az antik világ minden ragyogó Napistenét - akik egy személyben a nappal tündöklő istenei és éjjel saját ellenlábasuk és ellenfelük, s akik a Bölcsesség Kígyója nevet onnan kapták, mert bennük látták az éjjel és a nappal csíráinak hordozóját - a teológia átalakította antitetikus Isten-árnyékká, azaz Sátánná, a despotikus emberi dogma minden alapot nélkülöző tekintélyére hivatkozva.
Ezek után a fény és az árnyék valamennyi létrehozóját, minden Nap- és Holdistent kiátkoztak, s miután kiválasztottak maguknak egy Istent a sok közül, ezt az Istent a Sátánnal együtt antropomorfizálták. De a teológusok, úgy látszik, figyelmen kívül hagyták az emberi természetnek azt a képességét, hogy saját ítéletet szeret alkotni, és a végén elemeire bontja a mesterségesen reá erőszakolt hódolati alanyokat. A történelem során minden fajban és minden törzsnél - különösen a semita nemzeteknél - azt a természetes impulzust figyelhetjük meg, hogy saját törzsi istenségét a többi isten fölé kívánja emelni; nyilvánvaló, hogy az izraeliták istene is mindössze egy ilyen törzsi Isten volt, jóllehet a keresztény egyház a "választott" nép nyomdokait követve, jónak látta ennek a speciális istenségnek a tiszteletét kierőszakolni, és anatémát mondani minden más istenségre. Akár tudatos volt ez a tévedés az egyház részéről, akár öntudatlan, mindez nem változtat azon a tényen, hogy itt egy melléfogás történt. Az antik világban Jehova csak egy Isten volt a többi "Istenek között". (Zsoltárok, lxxxii, 1.) Az Úr megjelenik Ábrahám-nak, mondván: "Én a mindenható Isten vagyok", de azután hozzáteszi: "Megalapítom az én szövetségem... hogy legyek tenéked Istened" - azaz Ábrahámnak és az ő magjának később (Mózes I. xviii, I. 7.) - de nem az árja európaiak számára.
Azután jött a názáreti Jézus grandiózus és ideális alakja, akit egy sötét háttér elé kellett állítani, hogy a kontraszt folytán még tündöklőbben ragyogjon, s ennél rosszabb elgondolást az egyház aligha találhatott volna ki. Minthogy nem ismerte az Ószövetség szimbológiáját, s fogalma sem volt a Jehova név igazi jelentéséről - ez volt a rabbik-nál a Kimondhatatlan Név titkos behelyettesítése - a keresztény egyház elfogadta a ravaszul kiagyalt árnyékot a valóság helyett, elfogadta az egyetlen, második nélküli Valóság, az Örök Megismerhetetlen Ok helyett az antropomorfizált nemzési szimbólumot. Logikusan következett azután, hogy az egyház - a kettősség céljára - kénytelen volt kiagyalni egy antropomorfikus Ördögöt, amelyet - az egyházi tanítás szerint - maga Isten teremtett. Így lett a Sátánból a Jahove-Frankenstein által gyártott szörnyeteg, atyjának átka, égő tövis az istenség húsában, egy olyan monstrum, amelynél nevetségesebb madárijesztőt semmiféle földi Frankenstein nem tudott volna összetákolni.
