2013. december 7., szombat

A mentális felkészülés alapja 4.



Kis sorozatunk záró írásában az előzőekben taglaltak gyakorlati vonatkozásairól lesz szó. Ugyanis az egy jó dolog, hogy az ember tudatos, használja az elméjét és képes mágiázni is, de hogyan ültesse ezt át a gyakorlatba?

Kezdjük ott, mindenki mágiázik. Aki nem tudatosan, az tudattalanul teszi. Hisz vannak vágyaid, gondolkozol, kívánsz jót és rosszat a másikra, a figyelmed vagy csak a meccseken van vagy elkalandozik más felé is. A mágia nem csak azt jelenti, hogy van egy woodoo-babád és azt szurkálod, hanem jóval komplexebb területet ölel át. Ha osztályozni lehetne a mágusokat, alapvetően kétféle létezik:

1. Varázsló
2. Mentalista

Maradjunk a köznapi dolgoknál és nézzük, mikor vagy tekinthető varázslónak. Akkor vagy varázsló, ha segédeszközt használsz. Például füstölőt, gyertyát, vagy akár tudatmódosító szereket, amik megnövelik a gondolataid erejét, ám egyben szélesebbre is nyílnak a csakráid, így az ellenhatások is könnyebben bejutnak. Akkor varázsolsz, ha varázsigét mondasz, esetleg mantrázol. Mondjuk úgy, a varázslás is megengedett dolog, hisz azzal, hogy erre a tudásra szert tettél, foglalkoztál a dologgal, vagyis saját magaddal. Az pedig nincs megtiltva, hogy a Számodra elérhető dolgokat is felvonultasd a siker érdekében.

A mentalizmus már jóval közelebb áll a sporthoz és ahhoz, amit egy sportolónak érdemes ismernie. Gondolj csak bele, egy meccs alatt mennyi múlik a mentális állapotodtól. Mi múlhat azon, kihagy-e a figyelmed vagy mennyi ideig tart egy hullámvölgy. Mi múlhat azon, Te uralod-e a meccset vagy a másik. Ha azt figyelembe vesszük, hogy a meccs jóval a pályára lépés előtt megkezdődik, már nem lebecsülendő dolog. Hogyan kezdődhet el jóval előtte? Úgy, hogy elkezdel vele gondolatban foglalkozni. Ilyenkor már a meccs jár a fejedben és az ellenfél. Lehet, nem tudod, de megindul egy energiafolyam és sok olyan dolog csap össze, amit nem is sejtenél.

Nézzük őket! Mit tudsz a világról? Azt tudod, hogy az ellenfeled jobb játékos. Kérdés, mit hiszel el Magadról? Be vagy-e tojva ettől az információtól? Lélekben odaadtad-e a meccset neki, vagy felszívod Magad? Hogy mire jutsz, az kiderül úgy, hogy saját magadat figyeled és amit érzel, úgy áll a mentális csata. 2012-ben volt egy Kísérletem. Irtó tenyérbemászó stílusban kihívtam pár topjátékost egy olyan játékra, amiben egy profinak kérdés sem kell hogy legyen, hogy simán megcsinálja. Közben párszor éreztem azt, hogy energiahullámok érkeznek, amiben valakik igyekeztek megtudni, mit tudok és mit nem. Egyáltalán nem féltem és irtó magabiztos voltam abban, hogy győztesen kerülök ki ebből a játékból. Az energiacsatorna másik oldalán viszont elbizonytalanodtak. Tehát kérdés sem lehet az, hogy ez minden meccs előtt lezajlódik, csak nem is gondolsz arra, hogy ez már a meccs maga, csak még nem a fizikai tartományban zajlik. Természetesen a helyzet azért ennél jóval komplexebb, hisz számtalan egyéb tényező is befolyásolja ezeket az esélyeket. Ilyenek a nézők véleményei, az edzők véleményei, a családod és az ismerősök, barátok szándékai, gondolatai, vágyai. Ez utóbbival is érdemes foglalkozni, mert sokszor a barátok azok, akik irigyek és velük sokkal közelebbi, közvetlenebb csatornád van, mint az idegenek felé. Mi van akkor, ha meghívod egy barátodat és ő elkezd féltékenykedni, hogy Te ott lenn vagy egy csomó ember és a kamerák előtt, ő meg nem? És kikapsz.

Mentális állapotot befolyásoló tényező lehet az, milyen a magánéleted és vannak-e személyes problémáid. Vannak-e olyan dolgok, amik elvonják a figyelmed a versenyről? Ha igen, az a figyelemkoncentráció rovására mehet. Kapsz-e reklámszerződést, sikerül-e a szponzoráció? Mennyiben tud kizökkenteni, vagy éppen felspannolni a pénzdíj. Ha nem vagy mentálisan stabil, könnyebben elfáradsz, sokkal jobban zavarhat a szél vagy épp a nézők. Ha ezeket a dolgokat, amikről itt szó esett, rendszerbe tudod rakni és uralni tudod a külső tényezőket az elméddel, vagy épp teljesen ki tudod zárni, amíg játszol, sokkal nagyobb lépést tettél előre, mint egy fél éves futóedzés.

Ahhoz, hogy elmondhasd, mentálisan képes vagy arra, hogy önálló lábra állj, képesnek kell lenned arra is, hogy a pályán dönts. Sok edző ugyanis arra is törekszik, hogy a saját pozícióját erősítse Nálad és ennek legegyszerűbb módja a nélkülözhetetlenné válás. Ezt onnan ismered meg, hogy nélküle pisilni sem tudsz elmenni, nemhogy egy normális egyenes fonákot megüss. Ezeket azonnal észrevenni már abból, ahogy sokan meccs közben (!) kitekintgetnek, ami egyértelmű jele annak, hogy mentálisan nem vagytok benne a meccsben! Ha benne lennétek, nem létezne a külvilág. Ha nem létezik a külvilág, biztosan pályán döntő játékos vagy, mert akkor rá vagy kattanva a meccsre és ilyenkor még az edzésen tanult technikák is egészen másképp működnek. Ha rá vagy kattanva a meccsre, az egy különleges mentális állapot, amiben ha figyeled az ellenfeled, rájöhetsz, hogy amit a tudati csatornákról beszéltem, egyáltalán nem lehet hülyeség.